PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!

Pályázati Felhívás

 

Sajóecseg Község  Önkormányzat Képviselő-testülete

6/2017.(IX.21.)  önkormányzati rendelete alapján ezennel kiírja

a felsőoktatási intézmények hallgatóinak

Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

(2018.09.01.-2019.01.31)

 

 

 

Sajóecseg község  Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket ír ki:

 

  1. A pályázat célja

 

Sajóecseg Község  Önkormányzata (Önkormányzat) 6/2017(IX.21) rendelet szerinti ösztöndíj alapításával lehetőséget és segítséget kíván biztosítani a tehetséges és kiemelkedő  tanulmányi eredményt elért Sajóecseg településen állandó lakcímmel rendelkező,   főiskolai, egyetemi hallgatók számára felsőoktatási tanulmányaikhoz.

 

  1. Pályázók köre

 

Az Önkormányzati Ösztöndíj pályázaton részt vehet, aki

(1)

  1. a) államilag elismert hazai felsőoktatási intézményben,
  2. b) teljes idejű, nappali képzés munkarendje szerint,
  3. c) egyetem, vagy főiskola hallgatójaként az első diploma megszerzéséért folytat tanulmányokat alapképzésben, mesterképzésben, vagy osztatlan képzésben vesz részt,
  4. d) Sajóecseg község közigazgatási területén a pályázat kiírásának időpontjában állandó lakóhellyel rendelkezik és ott életvitelszerűen lakik,
  5. e) a pályázat benyújtását megelőző félévet legalább 4.00 tanulmányi eredménnyel zárta.
  6. f) A pályázat elnyeréséhez a feltételeknek együttesen kell fennállniuk.

 

Pályázatot nyújthat be azon hallgató is, aki az (1) bekezdésben írt feltételeknek megfelel és   

        a./ saját szakirányban ideiglenesen külföldön tanul vagy

        b./  nemzetközi versenyen vesz rész.

 

Pályázatot nyújthat be azon hallgató is, aki az (1) bekezdésben foglaltaknak együttesen megfelel és hallgatói jogviszonya sikeres államvizsgával zárult a pályázat kiírásának évében.

 

 4.Pályázat benyújtásának módja és határideje

 

Az Önkormányzati Ösztöndíj elnyerésére minden félév lezárását követően új pályázatot kell benyújtani.

Pályázatot benyújtani kizárólag egy félévre, azaz öt hónapra, 6/2017 (IX.21) rendelet melléklete (Pályázati űrlap) szerinti formanyomtatvány benyújtásával és az abban meghatározott dokumentumok csatolásával lehet.

Szakirányú, ideiglenes külföldi tanulmány esetén a pályázat egy alkalommal nyújtható be.

 

Pályázati űrlap beszerezhető a Polgármesteri hivatalban ,Sajóecseg,Széchenyi u.27 számon,vagy a www.sajoecseg.hu weboldalon az irattár 2017-es rendeletei között a 6-2017(IX.21) rendelet mellékleteként letölthető.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

 

  1. a) a pályázó adatait, így nevét, lakcímét, levelezési címét, telefonszámát, anyja nevét, születési helyét és idejét, oktatási azonosító számát, bankszámlaszámát (amennyiben rendelkezik vele), valamint a felsőoktatási intézmény teljes nevét és címét;

 

  1. b) a pályázó lakcímkártyájának másolatát,

 

  1. c) a felsőoktatási intézmény által kiállított bizonyítvány hitelesített fénymásolatát a pályázó előző lezárt félév tanulmányi eredményéről;

 

  1. d) az aktuális tanévre szóló iskolalátogatási igazolást; továbbá

                                                                                                                          

  1. e) a pályázó saját kezűleg aláírt indokolását arról, hogy miért kéri az ösztöndíjat

 

f./ amennyiben pályázó ideiglenesen külföldön kíván tanulni,  fogadó felsőoktatási intézmény igazolását

 

g./ amennyiben a pályázó lezárta tanulmányait és diplomával rendelkezik, az utolsó félév igazolását tartalmazó leckekönyv és abszolutóriumról  igazolás másolatban

 

A pályázatot egy példányban Sajóecseg  község Önkormányzata Képviselő-testületének nevére,  de a Sajókeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal Sajóecsegi Kirendeltség,

3793 Sajóecseg,Széchenyi u.27  címére kell benyújtani.

 

Pályázatot benyújtani személyesen, vagy postai úton lehet. Postai úton benyújtott pályázat esetében a benyújtás napja a postára adás napja.

A benyújtási határidőn túl beérkezett vagy postára adott pályázatokat érvénytelennek kell tekinteni.

A rendeletben előírt kötelező mellékletek hiánya, illetve a hiányosan kitöltött formanyomtatvány esetén a pályázat érvénytelen, utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

 

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2019. március 11.

 

 

5.A pályázatok elbírálása

 

Az önkormányzati ösztöndíj odaítéléséről Sajóecseg Község Önkormányzat Képviselő-Testülete dönt.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. április 1.

 

A pályázatot elnyert hallgatóval Sajóecseg Község Önkormányzata szerződést köt.

A szerződés aláírását követő 15 napon belül az ösztöndíj összegét  a  Sajókeresztúri Közös önkormányzati Hivatal Sajóecsegi Kirendeltsége bankszámlaszámra utalja, ennek hiányában házipénztárból kifizeti.

 

 

6.Pályázók értesítési kötelezettségei

 

Az ösztöndíjra jogosulatlanná válik az a hallgató, aki szorgalmi időben tanulmányait megszakítja.

A tanulmányait megszakító, elhalasztó vagy versenyen részt nem vevő ösztöndíjban részesülő hallgató e tényt köteles 15 napon belül a Polgármesternek bejelenteni, aki intézkedik az ösztöndíj folyósításának megszüntetéséről és a jogosulatlanul felvett ösztöndíj visszafizettetéséről. A Képviselő-testület eltekinthet a jogosulatlanul felvett ösztöndíj visszafizetésétől, ha az igénybe vevő bizonyítja, hogy tanulmányainak megszakítása önhibáján kívüli okból történt.

 

 

Sajóecseg,2019. február 12.

 

 

 

                                                                                                Inklovics László s.k.

                                                                                                   polgármester